Orfeus Dafnisnek. [2]

Dafni! egy álmam volt, félek, ha képzelem.

Kérlek fejtegesd meg. Semmiben örömem

nem lehet, még tőled titkát nem érthetem

tudod az álmokat fejteni reménlem.

Tsak ketten mentünk el Kastalis völgyébe

öszve kapcsolt szivünk szokott örömébe,

Parnassus hegyének ama szép öblébe,

melly Apollót sokszor fogadja ölébe.

Még messziről láttuk a hegynek tetejét,

Musák Palotájit a Templom födelét

ugy tetszik Klionak hogy hangos énekét

hallottuk, de még nem érthettük beszédjét.

Közelebb sétálunk: a hegy oldalába

meg gyülnek a szűzek; ki ki munkájába

foglalatos, izzad szép találmányába,

hogy első lehessen uj tudományába.

Nézget Uranie az Egek boltyára

lest hány a tsillagok jelesb tsoportyára

tubusokat szegez Venus planetára

nézi, a Nap körül mint jár tzirkalmára.

Klio éles szemmel minden Országokat

el járván fel jegyzi a történt dolgokat

nagy könyvébe irja a bajnok tsatákat

Böltsek elméjéből eredett tsudákat.

Huzza Kalliope nagy száru tsizmáját,

tsendesen jár alig birja láb ikráját

lassu Versbe szedi Vitézek pálmáját,

a Fő embereknek ditséri munkáját.

Méreti a Földet Thalia lántzokkal,

kinek kinek részét jegyzi határokkal,

meg tiszteli Faunnust nagy ajándékokkal

a serény munkára inti szép szavakkal.

Lanthoz igazgattya Euterpe sipját,

már vigan, már sirva fujja szép nótáját,

tsendessen vagy frissen mozgatván tiz ujját.

Kedvre változtattya a hegynek unalmát.

Koholván Erato félénk szerelmeket,

ujitya bús szivén a tágos sebeket,

képzel gyanusága tsalárd ‘s hiv sziveket,

gyötrödik, nem tudgya, hol talál hiveket.

Koronis Fiát is láttuk a seregben,

kinek egy beteg szüz nyugszik kebelében,

orvosló vizeket önt belső részében

fojtya betegsége okát tüdejében.

Négy őrzője vagyon e gyülekezetnek

oroszlány strásája az egyik szegletnek

ott egy galamb vigyáz, amott a méheknek

serege, itt tüze egy eleven szivnek.

Elmenünk alattok: az emlitett völgybe

sietünk, testünket le tesszük a fübe

innen nézgetünk fel, a hegy tetejébe

láttyuk Apollot is Musák közepébe.

Estvelig nézhettük e Népnek munkáit,

hallhattuk Erato szomoru notáit.

A nap hogy el mene, le vonnya tsizmáit

Kalliope, kéri kiki paripáit.

Azomba kettőnket el lep a setétség,

meg kerit orozva a kedves tsendesség,

Zefirus is ama nyári gyönyörüség

jön, szalad előle ortzánkról a hévség.

Egy máshoz fordulunk nyittyuk ajakinkat

el beszélljük hajdan történt dolgainkat,

ezekből eredett nagy vigasságinkat,

vagy szivet emésztő régi fájdalminkat.

Az utánn a hadi Emberek erköltsét

kezdjük emlegetni ‘s azok Vitézségét,

kik édes Hazájuk dühös ellenségét

kardal vagy elmével törték merészségét.

Számlálgatjuk éppen a Világ Böltseit,

ditsérjük ezeknek számtalan könyveit,

a midőn szép Febe sátora petzkeit

ki üti ‘s fel nyittya fénnyel telt szemeit.

Szépen világosit fel derült homloka,

mert a nap fénnyével tellyes lett ajjaka.

Már egyszer a Naptól megégett oldala

azért reszked teste, ‘s rebeg halvány álla.

Szemünkbe tün ujra teteje Pindusnak

láttyuk a mezőkön tüzét Silvanusnak,

tanyáit az erdő szélén Diannának

bátran nézzük Lunát méllyében egy kutnak.

Kedvünk is megujjul: Éjjeli verseket

éneklünk ‘s be töltyük hangal az Egeket

fel serken az Echo, hallja az Éneket

álmossan kettözi a szó végezetet.

Ki fogyván a Versből Pallasnak kintseit

(e völgyben rejti el Minerva könyveit)

forgattyuk, meg látván Máronak Verseit,

uj énekkel töltyük Pindusnak erdeit.

De jaj! alig mondunk négy rendet könyvéből,

ime! két Satirus, ki-üt Pán völgyéből

az egyiknek szikrák hullanak szeméből

haragos tüz lángol feje tetejéből.

Ez nyilván szolgája vala az elsőnek,

ki szebb szelidségét mutatá képének.

De még is haraggal szalada a Völgynek,

hol mi most áldoztunk éneket az Éjjnek.

Elszaladtam. De te Dafni! merészséggel

ellene megfordulsz ki vont fegyvereddel,

magad meg szóllittod ‘s igy bátor sziveddel

meg rettentvén szivét, birsz ellenségeddel.

Megindul utánnam, elhagyván tégedet

szalad ‘s morgásával tölti a berkeket,

eltünök, választván titkos ösvényeket

adott a félelem sebes lépéseket.

Erdőn tul megállván hallottam beszédjét,

még ti: ugymond: Pánnak elfáradt tselédjét

álomtul fosztjátok? egész nap ekéjét

tolja, ‘s miattatok ne nyugtassa testét?

Köszönd, hogy idején elszaladtál. Vérem

meghült bennem Dafni! leroskodott testem,

elfáradt álmomban már minden tetemem

ágyomat áztatta sürü verittékem.

Már fel is serkentem, még sem megy el bajom

ujra félek, hogy ha róla gondolkodom.

Kérlek Dafni! mond meg mit jelent az álom

oh! ha rosz jelenség, melly nagy lészen károm.