ORGONA

Bár holtra metszé kertész görbe kése,

Még édesíti a fanyar szobát,

S a hűs homályon úgy remeg tovább

Illatja, mint halk húrok reszketése.

Ám olykor egy-egy függöny rezge rése

A lila fürtön arany fényt dob át,

S felgyújtja, mint egy nagy, kevély opált,

Melynek szikrázva szédít színverése.

Ó, én szerelmem, kit sok ferde kés

Már halni vágott: bú és szenvedés,

Ó, édes emlék, te is így jelensz meg:

Olykor: sóhajtó illat, hűs zene,

És olykor: tágranyílt opál szeme

Egy-egy felfénylő, drága, ritka percnek...