Örök vers

Fáradt-szelíden megy a Szépség –

Felette éhes, sunyi vércsék

és csapja az út sárhabarcsa.

Életet lehel fűnek-fának,

de mint hajdan az Ember fiának:

nincs ahová fejét lehajtsa.

Hideg sírással jön az éjjel –

A vándor tekint szerteszéjjel

s veri zord alvók ajtaját.

Köpenyegét, a bús-kopottat

összehúzza és úgy kopogtat

a szívünkön: szabad-e hát?