Örök zene

Gondolj el nem múló zenékre lelkem,

Szűz csillagokon fönn az égi kertben.

És éjszakára, melynek tükörében

Elsápad minden árnyék földön, égen.

Ember Fiára, ki lenn járt e tájon,

Hogy minden szív eztán remélve fájjon,

Az ő hajára, mely szőkébb a holdnál

És a halálra, mely békébe pólyál.

(E verset írtam messze költözőben,

Fekete márvány alján, temetőben.)