ORSZÁGHÁZA

A hazának nincsen háza,

Mert fiainak

Nem hazája;

Büszke fajnak

Küzdő pálya,

Melyen az magát rongálja,

Kincsnek, vérnek rosz gazdája.

És oh szégyen! roszra, jóra

Még szavazni jár dobszóra.

Ura s rabja millióknak

Kik gyülölnek és dacolnak;

Zsarnok, szolga egy személyben

Ki magával sincs ékében.

S vaseszével

Jégszivével

Fölmerűl a külfaj árja,

A meleg vért általjárja,

És a nemzet áll fagyottan

Tompa, zsibbadt fájdalomban.

Nincsen egy szó

Összehangzó

Honfiaknak ajakáról,

Nincsen egy tett

Az eggyé lett

Nemzet élete fájáról.

A hazának nincsen háza. Mért?

Volt idő, midőn nevére

Fölkelének, s amit kére

Nem keresvén cifra szóban,

Ami a szív legmélyén van,

Adtak drága bért,

Adtak érte vért.

Most midőn leszállt a béke

S a vérontó harcnak vége,

S a hazának,

Mint anyának,

Aki gyermekei körében

Áll ragyogva örömében,

Földerűlne boldog napja:

Most fejét szenny s gyász takarja.

Földön futva,

Bujdokolva,

Mint hivatlan vendég száll be

A szegény s kaján telekbe,

Hol nevét rút ferditésben

Ismerik csak átokképen.

Neve: szolgálj és ne láss bért.

Neve: adj pénzt és ne tudd mért.

Neve: halj meg más javáért.

Neve szégyen, neve átok:

Ezzé lett magyar hazátok.