Országos eső

Most, mikor beköszönt e halk halódás

és a szálas eső sürűn lelógó

drótja zár köribéd finom kalitkát:

nincs többé levegős, kitárt szabadság.

Pillanatnyi csapongás nem vidámít

gyors tettekre s a könnyedén kilendült

villámmozdulatot ma – földre ejted.

Már nem pár rövid ugrás kedvesed kis

háza, már a hegyél sem oly közelben

ível, mint azelőtt. A nyűg, a lassú

terhes ólomidő lehullt, kiterpedt

s mint a rossz gumi, nyúlt ki mindenütt a

távolság. Jön a sál, köpeny s az únott

készülés. Kerekeskútad az udvar

végén gúnyosan és öreg mosollyal

gunnyaszt: messze vagy immár onnan is, jaj,

messze, mint az öröm napos vizétől,

messze, mint az igazság kútfejétől.

Esténkint gomolyos, városnyi felhők

tömbjén kell komoran s fázón keresztül

fulladnod, mielőtt a csillagok zord,

nyirkos tűzeihez fölér a lelked.