ORSZÁGOS ESŐ

Olvasóim, bús magyarok,

Miránk csupa pech agyarog,

Mivel

Az idei nyár mivelünk

Borzasztó dolgokat mivel,

S mi viszont káromkodást mivelünk.

Mert ez a nyár,

Ah, direkt rettenetes ő,

Először is jött ővele

Egy kedves,

Nedves

Országos eső.

Negyven napig ömlött s csepergett,

És naponta

Pont a

Nyakunkba pergett,

Vígan a gerincünkbe kúszott,

Emlékül tett bele egy csúzot,

S torkunkhoz való viszonyának

Szintén következménye lett:

Mert torkunk, a bohó torok,

Egy gyíknak adott életet.

Katarrhust kapott minden gége,

És náthás lett az orrunk vége,

S kérem szépen,

Az imént éppen

A Tátrából is kaptam egy lapot,

Melyben a lomnici csúcs írja,

Hogy ezt az időt ő se bírja,

S a szegény csúcs

Direkt csúcs hurutot kapott.

S a korzó csupa sárvíz,

Eláznak a hölgyek,

S az alföld csupa árvíz,

Eláznak a völgyek,

A Tisza, az ismert nevű folyam,

Egész komolyan

Utánozza a másik Tiszát,

És mindent túlzásba visz át,

Gátat tör, rombol, zúg, ropog,

A félalföldön átrobog,

S miatta nem lesz aratás.

De legfőbb elemi csapás,

Valljuk be, mégis csak az lenne,

Ha a Tisza

Díszpolgárként ömölne Debrecenbe.

S a sok esőben az se csoda,

Ha több ízben,

Debrecen színészei is

Benne maradtak a vízben.

Mert bár kitűnő hely

Nyiregyháza,

Ott a színnek

Nem megy háza,

S így, kedves olvasóm,

Olvasók bátra,

Ne ijedj meg,

De nem maradt más hátra,

Visszajött a társulat

S jobb bevételt itt keres ő,

S az országos eső után, jaj,

Újra itt lesz

Zerkovitztól az Aranyeső!