Örzsikéhez. [1]

Mit haragszol Örzsikém!

ha tán Marisnak termetét dicsérem?

Mért borúl be homlokod,

ha jó leánynak hirdetem Juliskát?

Ám ez által én amazt

szebb termetűnek, mint te vagy, sem ennek

feddhetelen életét

nem vallom érdemesbnek a’ tiédnél.

Vagy mivel te messze látsz,

csak órraiknak csúccsait se merjék

nézegetni társaid?

Hol látsz teremni olly kevély ibolykát,

melly hatalmas illatit

a’ rósaszálnak véllye meghaladni?

Nyíldogál-e líliom,

melly győzhetetlen bíborát ki merje

bajra híni hófejér

színével? Ámde a’ ki eltagadná

őmiatta balsamit

a’ szegfüvekkel mérkező ibolynak,

‘s a’ kis bájos érdemét

nem érezné a’ líliomfejérnek,

nem Fa Jancsi volna-e?

Súgári a’ kristálynak alkonyodni

látszanak, ha lángoló

gyémántka mellé tétetik, ‘s elájúl

fénnye megmeg ennek is,

ha öszvetartom bájoló szemeddel.

Ámde a’ kis kedvedért

e’ szép köveknek fénnyeit homálynak

véldegélni színlené,

hízelkedését nem de szemtelennek

tartanád? Nem érzek én

olly hűtelen szerelmet érdemidhez,

melly hazug dicséretet

hintvén elődbe, vakmerő dagályra

ingerellye gőgödöt.

Vagy tán, ha édes balsamok repűlnek

a’ szelecske’ szárnyainn

a’ fáknak új virágirúl előmbe,

elrekesszem órromat,

mivel szelídebb illatot lehelnek

arczaimra dallyaid?

Juliska jó, Mariska szép; de nékem

nem mutathat a’ világ

sem jobb leányt, sem szebbet Örzsikémnél.

Hogyha másnek e’ kevést

ezerszer annyi dísz között irígyled,

nem de gyenge szívedet

szint’ olly fonákúl nyughatatlanítod,

mint az, a’ ki őzzeit

átallya bölcs örömmel eddegélni,

csak mivel sok ügytelen

izzadva szerzett rozskenyérhez ülhet?