ÖSSZEBÚVÓ FÉLELEM ÓRÁI

Bennünk pogány, víg násza van

Esztelenül szép gyermek-hitnek,

De néha-néha ezt a nászt

Az összebúvó félelem

Isten-órái szentelik meg.

Szerelmetes szomoruság

Foszlott felhőjű leple hull ránk

Szorongatón és gyászosan

S ha kétfelé szakaszt a Föld

Bennünket: mégis összebujnánk.

Ekkor nincs senki -: mink vagyunk,

Két-eggyek és egymásra leltek,

Két búsitottak, búsitók,

Két tapadó, két üldözött,

Két legéhesebb, árva gyermek.

Ezek az órák feketék,

De a gyémántnál ragyogóbbak,

A mosoly-nász csillagai,

Halhatlan untság-kergetők,

Szent emlői a boldog Jónak.

Mézként pereg szorongatott

Szivünkből könnye terhes kedvnek

És tart a nász és tart megint,

Szemeink öröm-hitesen

Megint-megint összenevetnek.

Óh, összebuvó félelem,

Óh, öröm-féltő, gyászos órák,

Fényes, fekete csillagok,

Kik reánk a nagy edzülés

Babonás új s új hitét szórják.