ŐSSZEL. [2]

Ültem a rét zöld pázsitján,

Hol a csermely omlott tisztán;

Illatos fű, nyilt virágok...

Szemem alig nézett rájok.

Völgyek árnyán elmulattam,

Támadáskor, alkonyatban;

Lelkemhez szólt a madárdal,

Mély, de gyorsan múló bájjal!

A mennyet borongni látom,

Dér-harmat függ a faágon;

Fogy az élet észrevétlen,

Lassúbb, lassúbb érütésben!

Rétek halvány kis virága!

Hulló lombja a bereknek!

Némuló dal, mért szeretlek?

- Elveszítlek nem sokára!