ŐSZBEN - TAVASZRÓL

A csendes és fakó kis udvaron

Magam beszélgetek az éjszakával.

A boldogok menyboltja fukaron

Szór ide fényt. S mint haldokló madárdal,

Olyan ez az ének.

Oly könnyes, csendes és oly búcsuzó.

Tegnap még végigbabráltam a fákat.

A sárga rózsát és a pirosat

Megkötözgettem. S vágyak, tilosak,

Susogtak hozzám. A kis öcsém szép fejét

Lankadt kezembe fogtam, s mesét meséltem.

Esti pirosság csillogott

Kis balorcáján és setét ruhámon.

“Bátyó, tavasszal, majd ha Pestre mégysz,

Olyan lovat hozzál, amelyik nem borul fel.

Ez a régi mindig felborul...”

Tavasszal?...

Ó, zöld fűtől és gyermekkacagástól

Friss kikelet! ó, primulák!

Ó, ezüstös palástú

Hosszú felhők... május...