ŐSZI DAL

Jaj, beh szép ősz! Búból fakadt a kéje;

A halálnak halhatatlan zenéje.

Összeillünk már mi ketten,

Tudja Isten, megszerettem

Én az őszt!

Lelkemet is megtörte a búbánat,

Halni tudnék, haló sugár, utánad!

Sötétedik az életem,

Gyönyörűség volna nekem

Meghalni.

Jaj, beh szép ősz! Fájdalomból a kéje,

Így foganik a nappal is az éjbe;

Egy a másba szinte áthal,

Öreg éjből ifju hajnal

Születik.

Lelkemet is átlehelni akarnám,

Illatozón, mint a virág, kiadnám,

Kilehelném a világba

S rálehelném homlokára

Lángomat.

Úgy sírhatnék ma halálos kedvembe!

Ha most keblem hirtelen megrepedne,

S vérlelke, mely úgy fáj neki,

Szakadna ki, áradna ki

Belőle!

Érzelmeim, mint lángtenger, merészen

Elborítnák a világot egészen!

Magamat meg belevetném,

Eltemetném, elfeledném

Örökre!