Őszi dalok

Gondolok az elmúlt nyárra,

Istenem, be más világ van,

Mint amikor utoljára

Erre jártam.

Amikor dalos madárkák

Vidám raja szállt felettem

S én a tisztás vadvirágát

Szedegettem.

Most itt minden bús, szomorú,

Hull a fáknak őszi lombja

Egyhangú köd szürke ború

Takarója.

A szívem is csupa bánat.

Ide jövök, hogy ne lássák

S itt siratom meg a nyárnak

Elmúlását.

Bánatos az őszi erdő,

Lehullott a lombja,

Csupasz ágak

Sorban állnak,

Mintha egy bús

Nagy temető volna.

Víg madárdal átváltozott

Néma, csendes búra, –

Fáj a szívem,

Mert nem hiszem

Nem tudom, hogy

Lesz-e tavasz újra.

Vén bútorok, szék, szekrény, asztal

Csodálkozással néznek össze:

“Hány napja már, hogy kis kezével

A port le rólunk nem törölte?”

Kérdezve, halkan sugdosódik

A kert sok szomjazó virága:

“Üdítő vizzel meglocsolni

Miért nem jön ki mostanába’?”

Elmúlt a dél, a délután is

Borongó szárnyán itt az este:

Gyerekszobában bábu, mackó

Hiába vár, hogy megetesse.

...A padlásnak sötét zugában

Ládába dobják sorban őket,

Szobákban durva idegen kéz

A bútorokról port törölget.

Beáll az ősz, hogy a virágot

Élettől, nyártól elszakítsa...

Minden csak bánat, bú, mióta

Meghalt a drága kis Mariska.

Hideg, nyirkos temetőben,

Egy kis sírhalomra

Lehullatja szirmait egy

Őszirózsa,

Fehér őszirózsa.

Fáj a szívem, majd megszakad

Csendesen zokogja:

– Aludj kis lány, aludj te is,

Őszirózsa.

Fehér őszirózsa.

Őszi levélke

Őszi szél hajtja,

Nyitva az ablak,

Berepül rajta,

Sápadt kezemre

Leül pihenni...

Pihenj levélke,

Nem zavar senki!

Amíg ringatlak,

Amíg becézlek,

Aludj és álmodj

Tündérmeséket;

Aztán menj tovább

Csendesen, halkan...

Hogy itt tartsalak,

Nincsen hatalmam.

Te előtted már

Lehull a fátyol

Arról a titkos

Rejtett világról,

Ahonnan senki

Vissza nem tért még,

S viszontlátsz sok-sok

Levéltestvérkét.

Lesznek közöttük

Kikért remegtem,

Kik után vágytam,

Kiket szerettem,

S kiket a zord ősz

Elragadt mégis...

Súgd meg nekik, hogy

Megyek már én is...