Őszi dalt irok

A liljomot ha már elúntam,

S a csillagot, a holdsugárt,

Elsirdogálni, ködborultan

A hervadásrul meg nem árt.

mert versnek is van ám szezónja:

Tudják ezt a redaktorok.

Most őszi vers jön ép’ kapóra.

- Én mostan őszi dalt irok.

S miért ne? hiszen napjainkban

Épen legtöbb a jajgatás;

És annyi tört sziv, annyi kín van,

A mennyi borzas óriás.

Búgják, hogy óriás keservük,

Hogy ők valódi mártirok.

Jajgatni (rossz rimekben!) elvük...

- Én mostan őszi dalt irok.

A legtöbb kedvesét temette,

Olyant, a ki nem élt soha;

De addig őrjöngött felette,

Hogy végre elhivé maga.

Vannak, kik egyre halni vágynak,

(Sirok-ra rímelik: sirok.)

Ha kellenének a halálnak...

- Én mostan őszi dalt irok.

Hát még a kik filozofálnak!

Ezeknél fogy csak a papír.

De aztán ám szörnyen kiválnak,

Mindannyi problémákat ír.

Nehányan, mint zseník, epések.

Tőrül szakadt vad Tímonok,

Szivüknél csak fejök setétebb...

- Én mostan őszi dalt irok.

Ez Byron álmait zavarja,

S unalmas, mint a böjtölés.

Rőf számra mérhető a jajja.

És hangja pátosz, őrülés.

Heinéra hoz blamázst a másik,

Petőfit bántja vajmi sok,

S ez igy megyen Pálig, Tamásig...

- Én mostan őszi dalt irok.

Derék legények mind a gáton.

Egymásra mind irigykedik.

Irásuk czifra ákom-bákom,

És »el van nyomva« mindegyik.

Az akadémiát lenézi,

És kritikusain kifog...

A világot gúnynyal tetézi...

- Én mostan őszi dalt irok.

De nini! most veszem csak észre,

Hogy nem az őszrül zeng dalom!

Sebaj, azért én az egészre

A refrént mégis rácsapom.

Magyar költészet, te kopár fa,

Bús hervadásodon sirok!

Jer, uj tavasz, már nemsokára,

Mert addig őszi dalt irok.