Őszi morfium

Ne gondoljátok, hogy én nem tudom:

Mi készül itt, mi foly nap-nap után.

Jól tudom én: haldoklik a világ,

Mindennap egy torony dől, bástya omlik, -

S ez a bűbájos őszi délután

Lehet, hogy az utolsó délután.

Körül minden hörög, agonizál,

Vonaglik és vergődik vad viharban, -

De itt - világontúli hallgatás,

Csak egy szellemujj lapoz az avarban.

Világ estéje - emberalkonyat.

De ez a csendes, győztes őszi erdő,

Ez akkor is lesz, ha mi nem leszünk,

Ez megmarad, ha ember nem marad,

A világ felett győztes ez marad.

Felségesebb ritmussal orgonál majd,

Telibb tüdővel vesz lélekzetet,

Szűzen foganja, kín nélkül szüli

És könnyen hullatja a levelet.

Embersorstól és bűntől szabadon.

Ó, beteg vagy világ, nagyon, nagyon.

De én nem állhatok be orvosodnak:

Halott szépségek hirdetője én,

Keverője az őszi morfiumnak.

Parancsot, törvényt írjon neked más,

S nyujtson, ha még tud, segítő kezet, - -

Én nyujtom ezt a titkos kék eget,

Ezt a világontúli hallgatást,

E milliárdnyi nesztelenül hulló,

Könnyen haló, ragyogó levelet.

Vegyétek: ez az őszi morfium.

A haláltusán enyhít, úgy lehet.