Őszi pincézés

A nap ocsúja most csorog;

piros levél a venyigén;

a présház felé megyek én;

a nagy kulcs zajjal megforog.

Csöndes a tanya, nincs dolog.

Szunnyad a must a csömögén,

s a pince tikkadt melegén

pihennek boldog óborok.

A sárga murci bugyborog;

ébred a must a csömögén,

mint Lélek a holt víz felett.

Ó pinceszáj, illatos kripta!

Igy leng e bús présház felett

a Feltámadás drága titka.

Mert Bacchus is példázza Őt,

a szabadító, szabad Úr,

ki vérét adja italul,

s e vérben kedvet és erőt.

Azért jámborul kérjük őt:

Add italodat, Bacchus úr,

melytől az ember nem busul,

s áldd máskor is e hegytetőt!

s úgy akkor is, meg máskor is,

bár must csurran föl vagy bor-íz

amint a hébért szürcsöli

nyáron, vagy őszi hamar estén

komoly tanulsággal teli

megy haza az igaz keresztény.