Őszi remény

A nyár végső virága is lehull.

Az ég is ezt siratja: elborul.

E hervadás, e gyász ugy fáj neki!

Csak hullnak, egyre hullnak könnyei.

Fagyos mosolylyal néz alá a nap,

S az égen olyan álmosan halad.

Nincs dal az erdőn, letarolt a rét;

Mért pazarolná fényét, melegét?...

De a midőn vidám szüretelők

Felett halad, mosolygó képet ölt,

Mikéntha szólna: »Vígan legyetek,

A hervadást ugyis megéritek!«

De véget ér a végső vígalom;

A szél süvít be ajtón, ablakon.

Azt mondja: »Nincs virág, meghalt a nyár!

Nem lesz derüs, meleg nap soha már!«

Lesz! Mert a föld csak alszik, nem halott,

Megtérnek napsugár, madárdalok.

És akárhányszor lesz még kikelet,

Rózsás napok, napfényes ég, meleg!