Őszreggeli vonatozás

Bús, üres, holt berek:

Égrevacogó, ködköpenyű fák,

Futkosó, szürke emberek

valami álmos, őszi átok, –

ilyen a világ – –

s én megbocsátok.

Én mondom: megbocsátok.

Nem haragszom, hogy olyan szürkék vagytok,

s szívetek merev jégburkáról

a mosoly visszapattan,

hogy nem tudtok még megihletni sem,

s miattatok még egyszer sem kacagtam...

Én ezt is megbocsátom.

Bús, üres, holt berek!

Égredidergő, ködköpenyű fák!

Szomorú, fázós emberek!...

Csak kattog a vonat.

(Sajnálkozással sajdul a szívem,

s feléjük terítem

forró lelkemből felgőzölgő,

jóleső, meleg, párás dalomat.)