Őszről akartam verset írni

Őszről akartam verset írni.

Zizegő, fájó muzsikáról,

Szívünkbe tépő temetésről

Szomorú, csendes elmúlásról.

Őszről akartam verset írni.

Hogyan lett puszta ligetem,

Hogyan borult rá szemfedő

Fehéren, némán, hidegen.

Őszről akartam verset írni.

Szélviharról, mely sírt felettem,

Ábrándról, mely nem teljesült

Álomról, melyből felébredtem.

Bimbóról, melyet dér lepett meg,

Mely későn jött és sohse nyílt ki,

Örökké tartó fájdalomról –

Őszről akartam verset írni.

S ekkor valami csoda történt,

Halljátok, ím, a nagy csodát:

Elémbe gyöngén, reszketőn

A Nap vetette sugarát.

Mint egy különös üzenet

Melyet titokban küld a távol,

Mint egy mámoros ébredés

Rémekkel népes éjszakából.

Csak egy parányi napsugár volt

Rákacagott a hosszú télre,

S nyomában mintha félve bújna

Egy ici-pici, zöld levélke...

Előttem kápráztatva játszott,

Mozgott, rezgett, táncolt a fény –

És ekkor, ekkor megértettem,

Hogy mit jelent e szó: remény!