ÖTÖDIK KIBEN AZ CÉLIA SZERELMÉÉRT VALÓ GYÖTRELMÉRŐL SZÓL, HASONLÍTVÁN AZ SZERELM...

Mely csuda gyötrelem ez, hogy a szerelem

búmra most malommá lett,

Hol mint gabonáját, éngemet, szolgáját

szép Céliával őrlet,

Siralmam patakja az kereket hajtja,

kin lisztté létig töret.

Ím, az nagy szerelem miatt búsult lelkem

már szinte haranggá lett,

Kit szerelem bennem félen vér ellenem,

rám támadván amellett,

Azért kong jajszóval, zúg fohászkodással

szegény, nyugalma helyett.

Mint egy kristálykövet soha el nem törhet,

noha éget, verőfén,

Úgy az én szívemet, noha vall gyötrelmet,

el nem rontja tüzes kén,

Csak gyúl szegény s hevül, mert szertelenül fűl,

mint kristály, kit süt hév szén.

Kiáltok, csak bolygok, mint megszélhűdt ember,

Mert belöl égek, mint tűzben száraz kender,

Gondom, búm, veszélyem véghetetlen tenger.

Paradicsombéli szépség ábrázatja,

Virágzó szép tavasz képe állapatja,

Szépségnek s nemcsak szépnek magát mondhatja.