Otthon [3]

Az esteli vonattal hazamentem,

és minden úgy volt, hogy régente még,

a holdsugár némán sütött a kertben,

sóhajtva lengtek a hűs jegenyék.

Csend volt. A mozdony füttye messze hangzott,

ballagva járkáltunk, én és anyám,

hallgattuk a nyolcórai harangszót,

és néztük a bimbót a rózsafán.

A gyertyalángnál a szabadban ettünk,

kísértve árnyként járt a múlt megettünk,

majd gyúlt a mécses, s a ház elpihent.

Én padra rogytam, s a bús éji csend

azt súgta, a futó élet lefoly,

bárhol keressük, célja nincs sehol.