Otthon

Messze tőlem, dőre földi gondok,

E küszöbnek kívüle maradtok,

Szent e hely, kicsiny világom ez;

Messze tervek szomja, hír s aranynak,

Helyt bizonnyal ottan nem találnak,

Ahol üdvöt a jelen szerez.

Ottkinn oly haszontalan csatázok,

Mindeneknek az utjában állok,

Itt teremtek, alkotok magam;

S látva, milyen jól tenyész körűlem,

Minden bennem él és veszve vélem,

Istenűlve élek boldogan.

Itt virágim gazdagon feselnek

S áldozatként illatot lehelnek,

Amiért hogy híven ápolom,

Ott a fácskák, melyeket neveltem,

Játszi árnyat vonva már felettem,

Állanak gyümölcsben gazdagon.

És madárkák jőnek messze földről,

Menten itten állnak üldözéstől,

Hogy dalok közt nyugton költsenek;

Szebben fénylik a napnak sugára,

Lágyabb a szellőnek suttogása,

Telkemen - hogy lakja szeretet.

Ott a kis ház ajtajában állva,

Vár a kedves ölelő karába,

És szemében tiszta érzelem;

Mint virág él, illatot lehelni,

Ő szeret, mert kell neki szeretni,

És nem tudna élni nélkülem.

S ha körülfon, mint egy bájgyürűvel,

Hó karokkal, forró, lágy kebellel,

E szent körbe nem fér semmi gond;

Messze zúg el a hálátlan élet,

Hír, kajánság, megcsalt szenvedélyek

Hangja elhal, míg hozzánk beront.

Óh, csak egy van ami még érhetne,

Hogyha a sors jókor eltemetne, -

Irígyelve boldog létemet;

S nézek gyermekemre nőm karában,

Benne egy megifjodott világ van,

S nem félek, hogy a sír eltemet.

Ő csatáz és lelkesűl helyettem,

Nem kidölt fa, hulló csillag éltem,

Emlék nélkül mely hiába vesz.

És a nő, ki csókkal életemben,

Halhatatlanit majd gyermekében, -

Síromon meg gyászkönyűje lesz.

Óh de el, de el a kis házküszöbről,

Csípős őszi szél fú a hegyekről, -

Föl van szítva kandallónk tüze -

És körűle néhány jó barát vár;

Pipafüsttel, tajtékzó pohárnál

Majd feledve lesz az ősz szele.

S ha kocogtat olykor ablakinkra

Új hasábot hányunk a zsarátra,

És regélünk rég történteket: - - -

Hű szerelmet, bút, tündérvilágot,

Pajzán tréfát, óriási harcot,

Melyben egy nagy nemzet vérezett. - -

Nő is ott ül, kis fiú ölében,

Kis fakardot forgatván kezében,

Anyja lopva könnyeket töről.

Óh a boldogság itt mind valódi,

És könyűt csak költészet fakaszt ki

Mult idők történeteiből.