Ötvösmunka

Hozzám jő valaki

És azt mondja nekem:

„Ezt a versedet nagyon szeretem,

Mert megtaláltam benne magamat,

A hitemet, az igazságomat.” -

És rám szegezi ragyogó szemét.

És jő a másik, aki elveti,

Vagy megveti az előbbi hitét.

De hozzám mégis, ő is így beszél:

„Helyettem mondottad ki az igét.”

Néha gyűlölik egymást mérhetetlen’,

De bennem együtt vannak mind a ketten,

Tudatlan, akaratlan szeretetben.

Mert én vagyok a foglalat,

Mely minden arcról egybegyüjti

Az ős testvér-vonásokat.

És én vagyok az ötvözet,

Amelyben tűz a vízzel összefér,

S a híd vagyok, mely átvezet,

S a sarkoktól a trópusokig ér.

És én vagyok, ki az ellentmondások

Minden dárdáit a szívembe mártom.

Ott elnyugosznak mozdulatlanul.

- A vérem árán, - egymással, egymáson.

Ó elszakadt már sok reményem szála,

De egy reményem szála nem szakad:

Kibékíteni egy-egy költeményben

Egy pillanatra a világokat.