Ovid tavaszdala

Újra kinyílt a virág, halk zefirek dala száll,

Messze arany nyugaton újra kinyílt a virág!

Újra virulnak a nők, könnyű köpenyke lebeg,

Víg szivük újra lobog, száll nyilad, ős szerelem!

Újra gyönyör e világ, élni kikél a beteg,

Balzsamok árja csorog, vágyakat érez a vén!

Róma egén sugarak, római földön öröm.

Minden arany s fiatal, mert a tavasz hatalom,

Mert a tavasz örök úr, zsoldosa mind, ki szeret

S zászlaja merre lobog, földobog arra a föld!

Óh, de ahol a tavasz köd, borulás, szakadás,

Hol vegyen ottan a szív és dal új örömöt?

Pontusi bús szigeten, gétai táj közönyén,

Római számkiüzött, átkozom én a tavaszt!

Jöjjön a tél, az örök, jöjjön az éj, a sötét,

Jöjjön a sír, a hideg s a fekete feledés,

Jöjjön a néma halál és a világtalan árny,

Hádeszi partokon és létei holt vizeken

Szebb nekem, jobb nekem ott, mint tavaszok idején

Élni tavasztalanúl s vélni: ma Róma örül!