Özvegy a villamosban

Ennek az özvegynek itt a villamosban

nem akar senki se

helyet adni.

Csak áll s lesi, hogy

hová

ülhetne le.

Szemében pedig ez van: Irgalom,

kegyelem, emberek.

Messziről jövök én,

gyermekszobákon és temetőkön

bukdácsoltam előre,

míg ide jutottam.

De elhalt az uram, nincs, aki védjen,

elhaltak fiaim,

leányaim, kedves vejeim is,

s most egyedül

teszem meg ezt az utat,

a végállomásig.

Mondjátok, emberek,

ha láttok itt, amíg dülöngök,

rendkívül-furcsa, kis fekete kalapomban,

rogyadozó térdemmel,

s a gyakor szüléstől

megroncsolt méhvel,

nem jut eszetekbe

az édesanyátok?