P. barátomhoz

Komoly színben nézed te a világot

Barátom, óh, hisz jobb hasznát vehetd,

Csak addig őrülésig bús az arca,

Amíg az ember rajta jót nevet.

Tréfának nézi Isten is e földet,

Tréfának ember amit rajt mivel,

Különben a szép mindenség köréből

Rég mint fekélyt úgy lökte volna el.

Ha híres férfit látsz, amint vezérel

Országokat s vág fontos arcokat,

Magasb lénynek tekinted áhitattal,

És törpének hiszed saját magad.

Hiszed, hogy minden léptén bölcseség van,

S ki fel nem fogja őt, csupán te vagy:

Kacagj, kacagj, mert a nagy férfiú, ah!

Egy szállal sem különb, mint tenmagad.

Ha szent ügy zászlaját látod kitűzve,

S alatta hangzik ihletett beszéd,

Mig lelkesült csoport gyülöng alája,

És nőni érzed a nép szellemét:

Kacagj, kacagj, mert minden egyes érzi,

Hogy a zászló csak vastag ámitás,

Nehány deáké a gúny s lelkesűlés,

A többieknek célja, elve száz.

Ha látsz ifjút, ki lángérzést lehelve

Leánykájáért, halni esd, ohajt,

Kacagj, kacagj, s meglátod, mint felejti,

Mint hagyja el, csak csábszavára hajt. -

Ha látsz nőt, aki keble édenével

Bűvös csókjával éltet, üdvözít,

Kacagj, kacagj, most olvasá meg az árt,

Melyért eladta szivét, bájait.

Ha látsz anyának gyermeket hizelgni,

S kebledben ébred tiszta kéjsugár

A természet szavára: óh, kacagj fel,

Hiszen csínt tett, vagy játékszerre vár.

Ha látsz haldoklót térni Istenéhez,

S elfogja lelked méla áhitat:

Kacagj, Istent vágynék csak megcsalni, percnyi

Bánattal, hosszú bűnös út miatt.

És jő a pap, áldást mond a halottra,

Buzgón hajolnak meg vén térdei:

Kacagj, mert amíg ajkai mozognak,

A temetési díjt számolja ki.

Te komolyan veszed nagyon, barátom,

Az életet, ne vedd, mert jaj neked!

Kacagj velem, míg a sok kacagásban

Szíved kigyógyul avagy megreped.