PALI TÖRTÉNETE.

Kasza Gergely komám s régi ösmerősöm,

A téli estéket gyakran nála töltöm;

Egész helyes ember, jól áll gazdasága,

De minden öröme van csak a fiába.

No de nem is csuda, hogy azt ugy szereti,

Mivelhogy se kisebb; se nagyobb nincs neki;

Aztán a fiu jó, pedig a gyerekbe

Aki rosz is kedves, hát még a jó hogyne!

A belőlfűtőnél, ha jól ég a tüzünk,

Este annyi mindent összebeszélgetünk;

S amint összébb-összébb esik a zsarátnak,

Lassudik a beszéd, - s többen szundikálnak:

Tréfára fordítom akkor a beszédet,

S ha egy kacaj esik, az álom elszéled;

Többek közt azt mondom minap a legénynek:

Légy katona, öcsém! ha már bevennének!

S míg az anyjok nagyot szörnyűködik rajta:

Mért ne, ugy-e, fiam? felel rá az apja;

Nem tennél talán ugy, mint hajdan Csik Pali...

- Hogy volt az? nem tudná kelmed elmondani?

Hogyne tudnám! hát hogy bejött a francia,

- Régen volt pedig már ez a história. -

Katonának irták a fiatalságot,

Palit is, ki épen huszadikba hágott.

Majd kétségbe esett a Pál öcsém anyja,

Fel s alá futkosott erősen jajgatva;

Aztán a fiúval hogy mit, mit nem csinált?

De az is kegyetlen megvetette magát.

De még az apjoknak se tetszett a dolog,

Semmit se szólt, hanem mindig gondolkodott;

Elment ide-oda, templomba s gyűlésre,

Minden szót meghallott, megfontolt elméje.

‘Már anyjok sohse ríj! szólott végre fennen,

Ha már annyiba tölt, a fiu hadd menjen!

Kinéztem minden sort, s bölcsen általlátom,

Hogy segíteni kell a hazán s királyon.

Köz a baj, a teher mindenre egyenlő,

Amikor bántanak, álljunk fel egyenlőn!

Lánchordtát; ugy rontsd a fiu kedvét asszony!

Magam is beállok még, ha megharagszom!’

»Jaj dehogy eresztem! - az anyja kiálta -

Inkább két-háromszáz forintunk megbánja!«

‘Asszony! most azt mondom, hogy fogd be a szádat,

Menjen, ha baj van, s ha rá-jött a szolgálat!’

Egy szó sem volt többé. De ha az asszonyról

Azt hiszed megnyugszik, amikor már nem szól:

Oh akkor hibázol rettenetes-képen...

Pali anyjának is más járt az eszében.

A fiú eltünik a házból hirtelen,

Fűtől-fától kérdik: nem látta senki sem!

Apja boszankodik; anyja sír-rí, búsúl,

De titkon tyukot süt s vajas pogácsát gyúr.

Pali megfogadván édes anyja szavát,

Az erdőnek vette szépségesen magát:

Ott kullog, ott bujkál - s háttal megy utána

Mindennap a sült tyuk, a kalács, pogácsa.

Palinak az erdőn igen hosszu a nap,

Nagyot-nagyot alszik, meg fel s alá ballag;

Unalom az élte, pedig csak ötödik

Napja mulott még el, hogy ott börtönködik.

Egyszer hogy ledőlött egy tölgyfa tövében,

Sokáig mélázván a kékelő égen:

Egy furcsa jelenet ötlött a szemébe,

S Pali azt sokáig mozdulatlan nézte.

Hangyazsombék állt a fa tövén, - s iránta

Két arasszal feljebb egy lyuk volt a fába;

Lenn, apró fekete hangyasereg lakott,

A lyukban is, csakhogy veresek és nagyok.

Egy kabócalábat hoztak a feketék

Százan is megfogták, ugy voncolták elébb;

Egyszer csak leszalad sok veres a fáról,

S elveszi a prédát a gyengébb hangyáktól.

S alig hogy bevitték fent a faodúba,

Husz vagy harminc-annyin visszajöttek újra;

És megtámadván a fekete hangyákat,

A zsombéknál szörnyű veszekedés támadt.

Bele csimbajkodott mérgesen egymásba,

Csikart a lábával, harapott a szája;

Néhol pedig tíz is egy csomóba ragadt,

S hömpölygött fel s alá, mint egy kis gombolyag.

Ha a feketét a veres megkaphatta:

Vékony derekában kétfelé harapta,

S a fekete, ha már nincsen is hátulja,

Fejét a veresnek oldalába fúrja.

Van nagy zavar. Egyik birkozik, a másik

Futva viszi féltett kis fehér tojásit;

A győzelem ide meg amoda hajlik; -

- Csakhogy a lárma s a jajgatás nem hallik.

Nézi Pali, nézi... a nagyobb erőnek

Enged a fekete, a veresek győznek;

Nézi Pali, nézi... egyszer csak felpattan:

Teringettét! hát már mind megölni hagyjam?

Ezzel a kezébe kap egy kórószárat,

S a földhöz nyomkodván véle a hangyákat,

Ugyancsak öldösi, de a vereseket...

El-elmondogatván: nesze, nesze neked!

Ezeket mivelvén: már régen megette

Állt egy öreg ember; de észre nem vette;

Erdő-kerűlő volt, vagy olyas valami...

S ekkép szólítá meg: mit csinálsz te Pali?

Pali hátra-nézett s elszégyelte magát,

S az öreg folytatá: Fiam, Pali, no látd!

Minek öldösöd te itten a hangyákat?

Hát nincs ellensége elég a hazádnak?

Látod a példából: a hangya csak hangya,

Mégis a tanyáját egykönnyen nem hagyja!

Ott döglik meg inkább, pedig neki semmi

Más zsombékot túrni, ujabb tanyát lelni.

Fiam! tudd meg: neked nincs több egy hazádnál,

Ezen tul mindenütt koldus gyanánt járnál!

Hazafi, polgár vagy, s mint ilyennek szégyen:

- Fegyvert nem ragadni, hazád szent ügyében!

Hazáért, királyért sok ezrén felálltak,

Hogy az ellenségnek vethessének gátat;

Fel hát, édes fiam! fogj kezedbe kardot!

Ha a kis hangyánál magad feljebb tartod!

Az öreg folytatná tovább a beszédet,

Amelyből Pál öcsém már eleget értett;

Hanem már a fiú tul-jár ungon-berken,

Ugyan fogott-e a szép szó rajta, vagy sem?

Pálékhoz az öreg később befordúla

Nem látta a fiút, kérdést tett hát rúla;

S elmondták: hogy az biz se kérdett, se hallott,

Csak felszedte magát s katonának állott.