Pálma a Hortobágyon

Oda vitték, ki a Hortobágyra,

Hogy legyen majd híres, büszke pálma,

Hogy bámulják olvasatlan évek,

Születendő, újabb nemzedékek.

De az ösztön már kicsi korába’

Húzta, vonta melegebb hazába.

S hol az ákácz, fűzfa gyökereznek:

A homokban nem gyökerezett meg.

Darabig csak tengett nyomorogva,

Mig a nyári nap körülragyogta,

S magát azzal csalta, hitegette,

Hogy ez délnek sugara, melegje.

De hogy ősz lett, köd lepé a tájat,

S a levelek lassan hulldogáltak:

A legelső szélvihar kitépte,

S a halálnak éje szállt föléje.

Új tavaszkor ákácz, fűzfa zöldelt;

A kiszáradt fácska soha többet;

Mert a kinek délszak a hazája,

Hideg földön meg nem él a pálma.