Palotai est

Végre falun ér az estem

nincsen este Budapesten

s én az estét kedvelem

este az én reggelem

lelkem mint a rossz madár

nappal alszik, este száll

amikor te becsukod,

kinyitom az ablakot.

Álmosan borúl a nap

vörös arccal az égaljra

mint a részeg az asztalra

és az árnyak hullanak

nyúlanak

és a fények szelidülnek

és a sarkok feketülnek

és a lángok gyullanak

gyullanak.

Minden ablakot kitárok

minden gondom elszivárog

és egy palotára várok

melyet a csönd ujja rak.

És a csönd hangjára várok,

messziről képzelt bojtárok

néma nótát fujjanak.

Messziről csodára várok:

tünjön föl egy új alak!

Messziről egy rémre várok:

takarózzon be az árok,

szerelemben ijedt párok

paplan alá bujjanak.

Messziről egy kéjre várok

messziről egy fényre várok

melytől meggyógyúl a vak

és a látóra hull hályog.

Messziről egy holdra várok

melytől elvakúl a nap.