PANASZKODJAM TALÁN...

Panaszkodjam talán, hogy életem

Annyi zaklató bajjal van tele?

Vagy szidjam a világot, végzetet:

Hogy vadállat az emberek fele?

Nem, nem! csak űzz, csak zaklass, sors! ne félj,

Meg nem átkozlak téged én soha;

Mert igy szeretem én az életet:

Zaj- s küzdelemben mint a katona.

Szép, szép a csendes holdvilágos ég,

S a tenger, midőn nyúgalom fedi;

De ha csattog, - villám villámra gyul,

S harsog a hullám: ez az isteni!

Távozzál tőlem, béke, nyugalom!

Te élet és kedély halvány moha...

Én igy szeretem, igy az életet:

Zaj- s küzdelemben mint a katona.

Keblem tömlöc, benn vágyaim rabok,

Békétlenül csörgetve láncukat,

Ki megsértsen, megöljön, ha lehet:

Egy-két jó barátom mindig akad;

Igy kivül, belől zaj és izgalom,

Kivül, belől hullámok ostroma,

De igy szeretem én az életet:

Zaj- s küzdelemben mint a katona.

S légy áldott, sorsom! hogy gondoskodál

E harcról, melyben nagy kedvem telik;

Kiket rám küldél, hogy marcongjanak,

Oh adj még élesebb fogat nekik!

S most jertek: vágjon földhöz, aki bir,

Mert különben majd én vágom oda...

Igy, igy szeretem én az életet:

Zaj- s küzdelemben mint a katona!