Panaszok

Ha csak szeretsz, bár viszonzatlan,

De térdelhetsz hő áhitatban

Bálványod lábai előtt,

S hogy végtelen szereted őt,

Hogy érte élsz, bevallhatod:

E sorsodat még áldhatod.

De ha szeretsz, s nincs egyéb vágyad,

Mint Neki e forró imádat

Elmondani egy pillanatban

És azután meghalni ottan, -

S még ezt is tiltja csillagod:

Hogy mi az átok, tudhatod.

Nem birok már a szivemmel,

Úgy teli van szerelemmel.

Ha valahol ki nem öntöm,

Maradásom nincs e földön.

Elmegyek a zöld erdőbe,

Bekiáltok a sürűbe,

Vigasztaló szóra várva;

De hiába, mind hiába!

Fái némák a vadonnak,

Szelid őzek szánakoznak.

S útjain a rengetegnek

A verebek kinevetnek...

Sugalmas, rejtelmes éjjel.

Kéjtől rezzen a bokor.

Fönn az égen bűvös fénnyel

Robban el a meteor.

Ámulattal nézve rája,

Elmerengsz, gondolkodol.

Bölcs, tudós ki nem találja,

De szivem rég sejti jól.

Csillag az, fut végzetétül,

Mely, mint kárhozat, sötét.

Szív, melyben reménység nélkül

Olthatlan vágy tüze ég.

Lény, kit egy kimondhatatlan,

Elviselhetlen titok

Addig égetett, mig ottan

Darabokra szakitott...