PANASZOS DAL

Aki még szereti a régi szobák

bús, skófiumbőrös asztalait;

vagy fehér leányok nagy kerteken át

szálldosó esteli lágy dalait;

s akit megkínzott a szent szerelem,

egy-két szót az szóljon velem!

Aki csak nézi az ablakokat

s a paloták sorait estefelé;

s mély kriptát keres, hogy csöndes szívét

halotti fehérbe temesse belé;

s aki tudja, hogy mi az: egy lány,

az szomorún nevessen rám!

Aki nagymesszire vágyakozik

s csak a távoli dalokat hallja;

akinek átok a déli sugár

és zokog a derekalja;

s aki sebes ajkon, szíven és kézen,

az egyszer a szemembe nézzen...