Pannónia

Aquincum alján áll egy néma szittya

S a ködbe néz, távol kelet fele,

Hol ősi, boldog bölcsejét gyanítja.

Avart kavar szemébe tél szele.

Tibiscus táján minden oly magányos,

Falat hiába rak a római,

Szellős sátorról álmodik a város,

Hol égig zúgtak szittyák dalai.

Most római a szó, a rend, a tábor,

Most erre jár a győző imperátor,

Acélt és búzát küld neki a táj.

Az árva szittya szíve visszafáj

S míg légiók ujjongnak győzedelmet,

Ő álmodón néz távol napkeletnek.