Pásztori tájak remetéje

Sokáig voltam remetéd.

Nyugodt voltam és megelégedett.

Őszi szelekkel zúgott versenyt a dal,

amely neked dalolt dícséretet.

Most elfogott valami nyugtalanság,

ablakból bámulok ki délelőtt,

délután völgybe nézőn üldögélek

fehér faházikóm előtt.

Kedves zsoltárom oly üres,

értelme nincs a sok vén pergamennek.

A dombon lassú, békés pásztorok

ballagnak juhaikkal s tovamennek.

Fenyőtoboz hull és piros levél.

Nyugtalan vagyok. A vágy elfogott.

Este ruhámat tisztogatom

és előveszem a vándorbotot.