Pax

Nyugodt, fehér kórházi ágyon

feledem a régi lényem:

Beburkolózom szomorún

alázatosan és szegényen.

Lázálmok hosszú éjszakáján

kérem az Istent: rám ne ejtse

az emlékezés szörnyű terhét

és ne mozdítsa szívemet se.

Jajszavaimat nem hallottad,

Uram, ki csókkal sohse késel –

ajándékozzál most meg engem

néhány balzsamos feledéssel.

Életnyüzsgések vad vására

múljék el tőlem, nem kívánom:

legyek liliom-áldozat

a habszínfehér betegágyon.

Így lett volna jó talán mindég,

csak nem tudtam ezt soha régen...

Áldott e nap, mert találkoztak:

nyugalmam és szegénységem.