Pécs

Nyájas Dunántúl szelíden ívellő

Áldott ölű hegyei koszorúzzák

A régi várost, melynek égbe zengő

Harangszava szent, magyar szomorúság.

A város régi, ó de örök ifjú

Remények gazdag lombjai borítják,

Öreg kapukból fiatal hit indul

És jobb jövőbe lelkendezve hírt ád.

Mecset smaragdja tör a mély azúrba,

Keresztje mellett félhold mélabúja:

Magyar, török megbékélt múltja int

S hol barna alkony bontja fátylait,

Virrasztva és vigyázva, várva vár

Víg virradást a bús „magyar határ...”