Penelope Ulysseshez

Penelopéd levelét vedd ó feledékeny Ulysse!

Rá ne felelj, inkább térj-meg hazádba magad.

Ilion el-romlott, de jajos romlása mi nékünk;

Annyit ugyan Priamus, sőt maga Trója sem értt.

Ó, ha, mikor még a Lacedaemoni parthoz evezne,

Mérges habokba veszett vólna parázna feje!

Éjjelem úgy sokkal rövidebb órákkal haladna:

Most ébren vásznat szőveget árva kezem

Nem nyögnék egyedűl el-hagyott hideg ágyamon éjjel,

Nem panaszolkodnám napjaim hossza miatt:

Hány képzelt veszedelmektől féltettelek! úgy van:

A szerelem gondal jár, eped, aki szeret.

Ütközetet képzék: Hektornak puszta nevére

Bús ajakim halvány félelem űlte vala.

Antilochusnak hozák hírűl szigetünkbe halálát:

Antilochus réműlt szívemet által-üté;

A más fegyveriben vívó Patroklus el-estét:

Féltem, hogy a ravasz is végtire tőrbe kerűl;

Tlepolemus festett vérével Trójai dárdát:

Új gondokra lelék Tlepolemusban okot.

És eggy szóval akárki merűlt vala gyászos halomba,

Penelopéd újjabb aggodalomba merűlt.

Ilium hamva között, tudom, hűségemre tekéntvén,

Tégedet életben hagytanak a nagy Egek.

A Görögök meg-térnek azonban, füstöl az oltár,

A templom falait trójai préda lepi.

Áldozatot nyújt-bé Mavorsnak az asszony uráért,

Ez pedig a diadalt zengi az Isten előtt.

Ámolyog a vénség, bámúl a gyenge leányzó,

A hőlgy gondosan jegyzi kegyesse szavát.

Volt, ki kevés borral Tróját asztalra le-festé,

S a tüzes ütközetet, s a tsata véres helyét.

“Itten táborozánk: itt folyt-Simois-le zuhogva,

Itt az öreg Priamus szép palotája vala:

Itten Ulysses, amott vere sátort a nagy Achilles;

A meg-ölött Hektor tagjait erre voná”

A vén Nestor adá ezeket tudtára fijadnak,

Hogy szeretett Attyát nála kereste fijad;

Azt is, hogy értte Dolon vesztét a Rátzok Urán.

Kém vala ő, Rhesus mélly aluvásba merűlt.

Ó feledékenység! úgy őrzéd éltedet értünk?

Éjjel táborozó elleneidre tsapál!

Rontani- s tsak ketten-rá mertetek annyi vitézre,

Ám de nagyobb gondod vólt elejénte reám-

Rettege szívem; hanem tsak ugyan végtére meg-érti

A tsal elő-menetét, tellyes örömbe merűlt.

Ám de mi hasznot hozott kegyesednek Trója veszélyje?

Mit, hogy az ő fényes kő-fala porban hever?

Úgy maradok, valamint vóltam, még Ilion állott,

El-jött a viadal vége, de férjem oda.

Másnak el-omladozott, áll még nekem Ilion, ámbár

Foglyon mívelitek földeit ökrök helyett

Trója helyén vetemény van, az ellenségnek el-ontott

Vére kövéríté nedvivel árva helyét.

Emberi tsontokban szántó-vasak éle ki-tsorbúl,

Trója le-hullt falait fű sokasága lepi.

Még-is azért oda vagy Kegyetlen! még sem tudom én, hol

Várakozol, s mi lehet várakozásod oka.

Ha ki ezen rév-partra találja ki-kötni hajóját,

Kérdem, ha tudja talám múlatozásod helyét.

Itt első gondom, levelet készíteni, kérem,

Hogy ha talám valahol fel-nyomoz, adja neked.

Én a régi Pylost tudakoztam erántad: heába;

Mert bizonyost róllad nem tuda szóllni Pylos:

Én Spártát tudakoztam erántad; Spárta sem hallá

Híredet, és hosszas várakozásod helyét.

Jobb vala dolgom, ha még a roppant Pergamos állna,

Bátor elébb gondom vég-veszedelme vala.

Melly helyen hartzolnál, tudnám, s félnem tsak az hadtól

Kellene, s másokkal vólna meg-osztva bajom

Most félek, noha mért kellessék félni, nem értem:

Ez nekem a’nál, több lelki gyötrelmet okoz

Földön ezer, tenger közepén szint annyi veszélyek

Esnek - ez olly hosszú késedelemnek oka -

Én így búslakodom, s te talám feledékeny! azonban

Más valamelly idegen nemzeti széphez hajólsz;

S karjain így szóllasz: “nekem is vagyon hőlgyem hazámban;

Sző, fonogat, s e’ből áll tudományja tsupán,

Bár ne jövendőljek! bár meg-hamisíttsa gyanúmat

A ki-menet, s ne maradj szántt akarattal oda!

Özvegységemet új férjel fel-váltani késztet,

S feddi heába való várakozásom Atyám.

Fedje! tiéd vagyok, és akarok mondatni tiédnek,

Holtig Ulyssesnek Penelopéje leszek -

Ő tsak ugyan lágyúl esdeklésemre, s ezentúl

Hogy hitemet szegjem, már nem erőltet igen:

Ám de nem a kérők raja, kiknek hazája Zacynthos,

Kiknek Dulichium, kiknek hazája Samos.

Udvarodat szabadon dúlják, mert senki se tiltja;

S hogy ha tovább késel, füstbe megy ősi javad.

Eurimachust, Polybust, a durva Medont, s Pisandrust,

S Antinous fösvény karjait hozzam-elé?

S másokat is, kik még idegenben késel, hazádnak

Fegyverrel keresett főlde kővérit eszik.

Még az alatt Irus, sőt önn-maga régi juhászod

Nyájadban tetemesbb kárt okoz, hogy sem azok.

Hárman ülünk itthon, feleséged, erőtlen asszony,

Vén Lartes Atyád, nőtelen árva fijad.

Ezt minap éltétől meg-akarták-fosztani lesből,

Amikor ellenzvén mindenek, útnak eredt.

Engedjék az Egek, hogy halálunk rendre kerűlvén

Ő nyomhassa-szemem-bé nekem, ő teneked.

Ám de Atyád sem mér - már alkalmatlan az hartzra -

Lankadt karjaival szállani szembe velek:

Telemachus, tsak az Ég meg-tartsa, meg-érik idővel:

Gondos Atyát kíván mostani gyenge kora.

Nékem sintsen erőm, hogy el-űzném őket az háztól;

Lész neked, ó házunk oszlopa! jöszte hamar.

Telemachust hadi-mesterségre tanítani mostan

Kell vala: várakozik gondviselésed utánn.

Láertesre tekénts leg-alább: a sírba hanyatlott

Félig az el-hagyatott: ah jere, fogd-be szemét!

Bennem is, aki, midőn el-hagynál, gyenge leányzó

Vóltam, ha most mindjárt jössz is, öregre találsz.