Pesti éj

Én így szeretem ezt, spaléta nélkül,

mikor keresztet vet reám az ablak

keresztlécével, és a hold bekékül

szobámba, jaj! hogy éjről-éjre kapjak

a bús Mosáshoz, mely lelkemben öblög,

titkos kékítőt. Óh be mar a lug!

Tiszta éj vize, töltsd szinig a csöbröt,

és szent alázat, oldj belé hamut! -

Kutyám halódik és állati kínja

hörgését csurrogatva reves éltem

teknejébe, olyan a hangja, mint a

vízvezetéké, mely csepeg az éjben.

Óh kínok cseppje, mely követ kivájna!

Vigasztalan sötétség! állati

egyedülség! ha elég mélyre fájna

belém keserved, talán mint aki

erős szöggel szögezve egy keresztre,

úgy csüggnék Isten eleven keresztjén,

amelyre minden élet rászögezve

kínjaik föloldódnak a keresztény

»lelkek-egyességében«. Drága oldás,

hol kín a kínnak titkos orvosa,

mert eggyé, mint a kereket a forgás,

olvasztja mind a szívek ritmusa,

mely az Élet ritmusa. Minden bűnöm

oldódjon az Életbe! Hulljon, hulljon

kereszt ágyamra, lúg szívemre! Szűnjön

külön életem kicsi kínja! Múljon

a Minden-Élő kínjaiba! Csöpp lesz

melyet az Úr szent tengere lep el...

Fű... ember... állat...

S a Halál se több lesz,

mint két ing közt egy meztelen kebel.