PETIKE

Bús mogorván ül Petike,

Ha ha ha!

Péter és bú! a mennykőbe,

Mi baja?

Anyja kémli hű szemekkel -

Jó öreg!

Azt gondolja, fiacskája

Tán beteg.

„Kell galuska, Peti fiam,

Eszel-e?”

„Dehogy eszem, dehogy eszem,

Ki vele.”

„Kell bor, édes szép fiacskám,

Iszol-e?”

„Dehogy iszom, dehogy iszom,

El vele.”

„Kell-e sarkantyú csizmádra,

Petikém!

Kalpagodra toll s mentédre

Rókaprém?”

„Mit nekem toll, mit nekem prém,

Sarkantyú!

Ha szivemben, mint a róka,

Rág a bú!”

„Kell-e könyv, a szomszéd könyve,

Biblia?”

„Mit nekem könyv, a beszéd mind

Szó fia.

Egy barátom van nekem csak,

A halál;

Az, tudom, hogy innen-onnan

Lekaszál.”

„Az egekre! Peti fiam,

Meg ne halj:

Annyi benned a sohajtás,

Mint a raj.

Átidézzem tán Juliskát?

Láthatnád?”

Szól mogorván Péter úrfi:

„Hol van hát?”

Ármány-adta Péterkéje!

Még mi nem volt a bibéje!

Sem kalapja, sem mentéje,

Sem a sarkantyú zenéje,

Nem kell neki róka málja,

Sem a szomszéd bibliája;

Nem kell neki bor, galuska,

De bezzeg kell a Juliska,

Bár negédes és hamiska,

De vidor, szép és piroska.

Sem ehetnék, sem ihatnék,

Csak Julcsával nyájaskodnék.

„Ej Petikém, szép fiam, hát

Ez a baj!

Gondom lesz rá, hogy nagyot nőj

S meg ne halj.

Most takarodj iskolába,

Rosz fiú!

Meg ne lássam, hogy pityergesz.

Félre bú!

Iskolában a Juliskát

Elfeledd:

Isten éltet, tíz év mulva

Elvehet’d.”