Petőfi [2]

Csöndes falu, bús őszi este,

Már alszanak a barna asztagok,

Most ébred a kaszálók méla lelke,

A kémény füstje szőkén kanyarog.

Halk hegedűszó sír a faluvégen,

Valaki a babáját temeti,

Tenger csillag ragyog a magas égen,

Szép, büszke, sok fény, könnyű ott neki.

De valaki ma búcsút mond a háznak,

Kakukkos óra elválást dalol,

Lehull szirma az őszirózsafának,

Fekete árnyak várnak valahol.

Az ifjú megy. Kalapján árvalánynak

Bús szőkesége, szíve oly nehéz,

Ezüstöt sző rá fénye holdvilágnak,

Vár rá a nagyság és a szenvedés.