Petőfi Zoltán

A kis szobában, hol e verset írom,

Lakott Zoltánka, a szép, bús gyerek

S merengett egy korai, messze síron,

Hol apja alszik. Ó, hol is lehet?

S borongott S. M. kisasszony szerelmén

S eszébe jutott Júlia anya

És fájt neki a titkos végtelenség

Felé sugárzó örök csillaga.

Borok és lányok mindhiába csalták

Rövid mámorba; nyomta valami:

Egy szent örökség roppant álmai.

Ez ablakból kitárta vézna karját

Felétek: élet, szabadság, halál

S már vitte gyorsan az Illés-batár!