PHILOKLET

Öreg Philoklet, vénhedt cimborám,

Ó, nézd a hajnalt, milyen sápadt...

Ez az utolsó hajnalod talán,

Pendítsd meg hát a szárazfádat.

Sikolts belé a szürkületbe

Egy tüzes dalt a rózsafakadásról,

Sóhajts vissza a ligetekbe,

Hol primula feslik, s csalogány szól...

Öreg Philoklet, mily kék a szemed...

Ejh, bolondság az, hogy a kezed reszket,

Egy-két dalt kell, ó, kell még zengened,

Mielőtt vénhedt lelked elereszted.

Aztán repülhet, mint arany hajó

Titkos határú, kéklő tengeren,

S magam maradok... ó, mi szörnyü szó:

Magam... Philoklet sem lesz már velem...

Nevess Philoklet... méla mosolyod

Jól esik nekem, mint az őszi nap;

Jut-e eszedbe, mire gondolok:

A csoda-ősz a platánok alatt?

Akkor esett, hogy kis vita hevében

Kezet emeltem rád, vén cimborám...

Nevess, nevess... oly fáradt már a vérem...

Az az idő nem is igaz talán...

Öreg Philoklet, hogyha eljő Cháron,

A mord hajós, és eltünik veled,

Pendüljön ott is nóta szárazfádon,

Meleg, mint a tavasz, és bús, mint a szelek.

Zengd azt a dalt az aranykigyócskáról,

Mely Kleopátra vérétől haldokol,

És fel fog nyögni bánat mámorától,

Mint most szivem, a mélységes pokol...

Öreg Philoklet, vénhedt cimborám,

Ó, nézd a hajnalt, milyen sápadt,

Ez az utolsó hajnalod talán,

Ó, pendítsd meg a szárazfádat.

Sikolts belé a szürkületbe

Egy tüzes dalt a rózsafakadásról,

Nem visz már út a ligetekbe,

Hol primula feslik, s csalogány szól...