Phyllis Demophoonhoz

Demophoon! el-tölt az idő, amellyre határzád

Meg-jöveted; Phyllis bús panaszokra fakad.

A tőlt Luna mihelyt két szarvait eggybe-növeszti,

Rév-szered, azt fogadád, Szítoni partra kötöd.

Már négyszer tele - meg, már el-fogya Cynthia négyszer

Még is Athenából nem jöve semmi hajó.

Tsak számold az időt - szeretőd számolni tanúlta

Gondosan - és panaszom nem jön elődbe hamar

Sőt sokat is vártam; későn hiszem, aminek önnön

- Károsodásommal kelletik adnom hitelt.

Szívemet hasztalanúl hányszor hitegettem! az Auster

Mord szele, képzeltem, most veri-vissza hajód.

Theseust átkoztam, hogy vissza-botsátani késnék,

És nem is ő vala tám el-maradásod oka.

Néha pedig félttem, ne hogy a Hebrusban evezvén

Aktai sajkáddal szőke vizébe merűlj.

Gyakran egészséget kértem vala néked az Égtől

Ó hitetlen! s tömjényt hint vala tűzre kezem.

Ha ki-derűlt az idő, s kellő fúvalmok eredtek,

Demophoon, mondék, Szítoni parthoz evez.

S ami tsak útasokat hátrál, mind eggybe zavarta

Phyllised; elmés vólt ok-keresésre fejem.

És nem jössz tsak ugyan: szeretőd hűsége sem indít,

Sem hitetlen szájad szent fogadási, s az ég.

Demophoon! hitedet sajkáddal szélnek eresztéd:

Álnok hited, sajkád Rátz ki-kötőre nem ér!

Mondd, miben áll bűnöm? híven, de nem óva szerettem?

Illy szívvel kedvet kell vala lelni nekem.

Eggy bűnöm vagyon, hogy házamba fogadtalak hitlen!

Hogy ha talám bűnnek mondhatom érdememet.

Hol hited, a törvény, és a kezek eggybe-fogása,

S kikre meg-esküdtél annyiszor, Isteneid?

Hol vagyon a holtig meg-igért Hymen, aki jövendő

Öszve kelésünknek záloga léve minap?

A szeles, és habozó tengerre meg-esküve szájad,

Mellyben hitlen sajkád gyakran evezni szokott;

És nagy Atyádra, ki tsendet ereszt a szélvészes ügyre -

Úgy de talám: e’ben sem lehet adni hitelt:

Majd Venusra, s Cupidónak két féle nyilára:

Eggyike sebbe hever, másika tűzzel emészt;

S a házas nyoszolyák Istennéjére, s Ceresre,

Akinek ünnepeit tsendes homályban ülik.

Ennyi sok Istenség ha bosszút állana rajtad,

Álnok! hogyan tűrnél-el magad annyi tsapást?

S még víz-fúrta hajód igazítani hagytam, hitetlen!

Hogy meg-erősítném, melly ide-hagyna, szered.

És evezőket adék, kikkel szaladásnak erednél:

Szívemen ah önnön fegyverem ejte sebet!

Ám de hivék a mézes igékkel tellyes ajaknak,

Ám de hivék a nem fényjinek: égben ered.

Ám de hivék könyjednek; ez is hitegetni tanúlt már?

Úgy vagyon: álnok ez is, s foly, valamerre hagyod.

Ám de hivék fogadásidnak; minek ennyi bizonyság?

A szívnek nem kell annyi sok: eggy is elég.

Partot adék, s szállást hitlen! panaszolni nem illik

Érdememet: hanem itt kell vala vetnem határt.

Mást vártam, mivel érdemimenn épűle reményem,

És helyes a meg-tett érdem okozta remény

Nagy dolog ám egy könnyen-hivőt meg-tsalni! s ez által

Benned hív-szeretőt kell vala nyerni nekem.

Egy epedő szívet tsaltál, s eggy gyenge leányzót!

Törni ditséretesebb tettre ne hagyjon az Ég;

És Eleidhez Athénának közepére tegyék-ki

Képed, Atyád fényes tettivel álljon elől.

Majd-mikor olvassák a fél bika, s ember halálát,

S Scyront, és titeket, durva Procusse! Sini!

S a le-rogyott Thébát, s a két testűek el-estét,

Végre, pokolba mikép tört-be barátja miatt:

Erre következzél Te, s legyen képedre fel-írva:

EGGY SZERETŐT TSALT-MEG, MELLY BE-FOGADTA VALA.

Annyi viselt nagy dolgaiból Theseusnak eszedben

Épen az el-hagyatott Krétai lyánka maradt.

Eggyet véte, s ez eggyben vagy hozzája hasonló:

Hitlen! örökséged puszta hibája leve.

Ő boldog, mert Theseusnál jobb férjre talála,

S hámos tigriseken nyargal az égi jegyen:

Engemet a Rátzok már a’tól fogva kerűlnek!

Amikor egy idegent főldim elébe tevék,

S egy némelly úgy mond: “a bőlts várasba mehetne

A hadi Rátz majd tud lelni magának urat.”

A ki-menet mútatja mi-voltát tettinek Ó ne

Üsse közel tárgyát, aki tsak innen itél!

Ám de ha tengeremenn habokat fog rév-szered űzni,

Mindenek azt mondják: nem vala tettem hibás.

Ám de hibás: palotám nem késztet-vissza, ki-fáradt

Tagjaidat Biston nem mosogatja tovább.

Demophoon! Szomorú képed még most is előttem,

Amikor e partról vízre sietne hajód.

Ált-öleléd szeretőd, és árva nyakába borúlván,

Szájad ezer forró tsókokat hinte reá.

Könyjeidet könnyembe meréd elegyítni, s panaszra

Kelni, hogy a tsendes szél haza hívja hajód;

S tőlem el-indúlván vég-kép e szókra fakadni:

Phylli! Sokat nem vársz Demophoónod után.

Nem sokat? aki talám itt hagytad örökre hajóddal

Főldemet, el-vonván tőlem örökre magad.

Még is várlak azért; jere, bár későre, s időt fogsz

Véteni, más valamelly tsorba nem éri hited.

Ah mire vágyakodom! tám más egy szépnek ölében

Nyúgoszol, és tartósbb új szerelemre hajólsz.

S Phyllis azóltától már isméretlen előtted;

Jaj, ha ki vagy, s honnan? tám tudakozni fogod!

Aki neked hosszas tévelygésidnek utánna

Demophoon! szállást, s Szitoni partot ada;

S bús eseted meg-szánva javából annyiszor annyit

Nyújta, s jövendőben nyújtani többet akart;

Aki határatlan birodalmit néked ajánlá,

A kormányt egyedűl tartani gyenge neme -

Merre terűl Rhodopé Haemustól, merre zajogva

A felesűlt Hebrus Pontus öblébe merűl;

Aki tenéked először hagyá fel-fedni szemérmét,

Aki tenéked hagyá óldani szűzi övét.

Tisiphoné vala bús nyoszolyóm azon öszve-kelésben

S a komor éjji madár rút huhogásra fakadt.

Alekto jelen-álla nyakát kígyókkal övezve,

Sárga szövétnekkel gyújta világot Hymen -

Még is azért partot taposok, s kő-szírtokon állok,

Merre szabad szemmel láthatom a nagy ügyet.

A forró napokonn, és a fagyos éjjeken eggyként

Vígyázok, mi szelek fújnak Athena felől;

S ha mi vitorlákat messzéről jőni tekéntek,

Kedvesem, így szóllok, rátz kikötőre siet.

A tengerbe futok - s tsak alig tartóztat az örvény

Hol mozogó vízzel partot öblítget az ügy.

S hogy ha felém közelítnek, hibám fel-fedve kesergek,

Még nem el-ájúlván lyányim ölébe rogyok -

Itt vagyon egy bóltként görbűlt öböl, e’nek az eggyik

Szarva merőn fel-nyúlt bértzeit égbe viszi:

Innen akartam alá hembergeni búmban az ügybe,

S ezt, mivel el-hagytál, majd mivelésbe viszem.

Testemet a tenger temetetlen Athenai partra

Vesse ki, s hűlt tetemim színed elébe vigye.

“Phylli! nem így kelled jönnöd” bár szívvel az értzet,

S a gyémántot előzzd; illy panaszokra fakadsz.

Ollykor halált okozó mérget szomjúhozom, ollykor

Nyílt kebelemnek hegyes tőrt szegez árva kezem;

Majd nyakamat, mért hogy hitlen kezeidnek ölelni

Hagytam elébb, tőrrel fojtani kedvem ered.

El-van szánva halállal adózni siralmas hibámért;

Választása pedig nem sok időbe telénd.

Téged, vesztem okát gyászos síromra fel-írnak,

Illyen igék adják szép diadalmad elé:

DEMOPHOON PHYLLIST, KI SZERETTE,

MEG-ÖLTTE; HALÁLA

INGERE DEMOPHOON, ESZKÖZE LÉVE MAGA.