Pihenni tért

Pihenni tért és ágynak dőlt szegény,

A búsképű és naplelkű lovag

S az élet, e nagy, távoli csatatér,

Mely vesztőt, győzőt egyaránt fogad

S a csöndes, boldog föld alá kisér,

Már messze tőle, mint bús gondolat,

Övé a szűk ágy s keskeny ablakon

Halkan rügyezve hozzá behajló méla lomb.

És most kinyitja fájó, nagy szemét,

Amely ámulva látott sok csodát,

A tág világ dús földjét, mély egét

S mit ég és föld közt álmok szeme lát

És most előtte minden oly setét,

Minden homályos s nincsenek csodák,

Kihűlt, kihalt a nagy, dús végtelen

S nincs gőgös szélmalom és kegyetlen szerelem!

És hol vannak a régi lovagok

És hol vannak a régi asszonyok

És hol a Grál, mely éjeken ragyog,

Dulcinea szeme, amely lobog?

Amely lobog, mint távoli napok,

Amely ragyog, mint messzi fároszok.

Hol van ma lovag, hölgy és ama Grál,

Ó élet, messze táj, be szép és rég valál!

Pihenni jött és ágynak dőlt szegény

És fekszik csüggeteg és hallgatag

Az elmúlt arany álmok szigetén

S a kincsből, hírből ami megmaradt:

Ó biblia, mint elkopott remény

S lovagregény, szúette és szakadt

S ránéz szelíden Isten egy Fia

S halotti ingét varrja a hű Dulcinea.