Pillangó kisasszony

Karcsú, kecses, mint halvány porcelánok,

A szeme mandula és ajka csók,

Csak Keleten teremnek ily virágok,

Ily különösek és ily bóditók.

Ott ül piros és sárgás kimonóban

Oly némán, mint egy nagy, beteg madár.

A kertben halk szél a cseresznyefákat

Hintázza lágyan s száll az este már.

Lassan kigyúlnak a nagy lampiónok,

Piros, zöld fények s szürkén, mereven,

Mint magányos öreg, szétnéz az ódon

Fusijáma a sárga tengeren.

S a sárga vizek lassú, mély zenéje

Ringat valahol egy fehér hajót,

Mely napnyugatnak tér sóvár ölébe,

Hol nem teremnek gyilkos viharok!

A kapitány egy édes nőre gondol,

Ki rá bús Bábel mélyén félve vár.

Ó arany szabadosság, kikapós kor,

Keleti mámor, az időd lejár!

S amint a távol, puha, kék ködébe

Mélázva, lágyan átolvad Japán,

Feledve már nagy mandulaszemével

A kimonós, a bús és néma lány.

Ő csöndben virraszt. Ül a szőnyegen,

Mely virágokkal hímes, tarka, dús,

Csodavirágok, miket nem terem

Távol Nyugat, a fáradt és borús.

Csodavirágok és nagy madarak,

Melyek beteg virágok ajkain

Szedik a mézet, édes aranyat,

Boldog Kelet, hol kéj és vágy a kín!

Hol szőnyegeknek százszínű mezőin

Piros és zöldes lampion alatt

Virrasztanak kis, halvány szenvedői

A távol vágynak: árva madarak!

Karcsú, kecses nők, méla porcelánok,

Szomorú vázák szép Napkeleten.

Taifun süvölt a sárga tengerágyon

S bennük mély csönd virraszt: a szerelem!