Piroska-fellegek

„Ezek a képek? Az én képeim?

Jaj, nem érdemes rátekinteni:

Ezek az én nagy, fényes álmaimnak

Kis földi, félénk fél-testvérei.

Túl alkonyfelhőn, óperencián

Valahol leng egy tündérpalota:

Meg nem írt versek, meg nem festett képek,

Nem élt életek művész-otthona.

Néha ott vagyok, s odamegyek végül.”

Mindíg ott voltál, s odamentél végül.

De néha visszahoz a naplemente

És visszavarázsol az alkonyat,

S káprázatos pompában mutatod,

Örök-szerény Testvérem, magadat.

Kigyúlnak meg-nem-festett képeid

S ragyognak rémek és romok felett.

S én nézek a dicsőült fellegekre,

S halkan mondom: Piroska-fellegek.