Pogány leány...

Pogány leány, én már fáradt vagyok,

Elbágyasztott az út, míg ide értem;

Rekedtté tettek a szilaj dalok!

Nagy út volt. Ismeretlen pusztán által,

A dalok bujapompás erdejébe,

Ujjongó daccal, dacos ujjongással!

Nagy út volt. Mennyi kósza nyíl süvöltött,

Szívemnek jött mind! Meztelen szívemnek!

De megvédett az ifjúság, az ördög!

Be elfáradtam! A nagy álmodó már

Aludni menne, álmodozni térne.

Csituljon el a vád, a dal, a zsoltár!

Be elfáradtam! Szürke, kis szemekből,

Ó mennyi gyanú, ármány villogott rám.

Be féltem én, be féltem én ezektől!

Mert látod ó pogány leány, nekem

A szemeimben tilos tüzek égnek:

Az élethez nagy, bűnös szerelem

És semmi macskaláng vagy kutyaérdek.

Hiába, áruló az én szemem,

De, gondoltam, tűzrózsás mámorokban,

Nagy látásokban majd elégetem!