Pogány vers

Ó - -

Az ember is, ha jó,

Ha csak egy cseppet jó,

Siet segíteni.

Szűk mellét, keskeny homlokát,

Ösztövér erejét,

Üveg gyanánt

Elpattanó vékony akaratát

Szembefeszíteni

A sorssal és halállal.

Az ember is, ha jó...

S az Isten, ó

Mindenható - -

Mindenható.

Mennyboltmellű és naphomlokzatú,

Hallatlan erejű,

Örök akaratú.

És jó.

Jó.

És nézi ezt.

A kínok tengerét.

Mindenütt, és a szomszédban is, itt.

És nem segít.

És nem segít.

Holott, mint mondják, eltörülheti

Egyetlenegy szemrebbenéssel

A kínok tengerét.

De nem teszi.

Mert minden, ami itt vigasztalan:

Dicsőségére van.

Dicsőségére van.

Ó, furcsa igaz Isten,

Aki kedvét

Önnön dicsőségében így leli.

S nekem, neked,

Minden így vergődőnek

Vigasz helyett

A rőt puszta-homokból felszökő

Zord, szikla-szürke talányt feleli,

Melytől a vér megalvad

S az árva szív még árvábban remeg:

„Az én gondolataim

Nem a tieitek.”