Politika

Beh jó volt hajdan lehúnyni a szemem,

s gondolni elalvás előtt az emberekre.

De láttam aztán őket együtt, együtt:

egy sziklaperemre hajtották a szekeret,

hajrázva vontatták, szilaj tüzérlovakkal,

föl a meredélyre az emberiségnek

szent szekerét, s mindenki kiáltott,

félre, ti gyávák, föl-föl előre.

Verték a lovakat, véres ostorokkal,

vérzett a tomporuk, vérzett a csüdjük,

és vérzett az emberek szeme is.

Majd láttam aztán őket újra együtt:

kikapták a gyeplőt a vad gyilkosok kezéből,

s húzták lefelé, a szent szekeret

le a porba, piszokba, a semmi szemétbe,

míg lerogyott egy bűz-pocsolyába,

békák, dögök közé, és ott rekedt meg.

Verték a lovakat, kantárral, hevederrel,

sáros lett a fejük, a szügyük, a hátuk,

és sáros lett az emberek szeme is.

Most már nem tudok elaludni, de ébren lenni sem,

félek az éjben és félek a fényben,

jajgatva tusakszom, gyűlöljek, szeressek?

Ha pedig valaki kérdi, hogy míly párthoz tartozom,

úgy nézek rá, mint ki idegen csillagról való.

Egyedül megyek az utcán.

Lehajtom a fejem és sírok.