Postagalambok

ezek a versek.

Sóhajszárnyon repülnek és

megnevezhetetlen vágyú,

békét-esengő levélkéket visznek

a messze-messze Úrhoz.

Mi kezünket

homlokunkra árnyékozva nézünk

utánok és félhangon számítgatjuk:

mikor érnek oda. –